A gyerekek fogászati ellátása alapfilozófiájában nem tér el a korszerű felnőttellátástól, de jó néhány ponton más, kifejezetten a gyerek korcsoportjához alkalmazkodó megoldást kíván. Ezen eljárások képezik speciális, gyermekfogászati ellátásunk alapjait.

És itt szeretnék eloszlatni egy tévedést: sokan azt hiszik, hogy a tejfogazat időszakában nem kell a gyerekeket fogorvoshoz vinni, illetve csak akkor kell, ha valamelyik foga fáj. Ezzel a szemlélettel sok szülő már a korai tejfogazat időszakában olyan maradandó elváltozásokat tud gyermekének okozni, melyek aztán egész életén keresztül elkísérik. Az igazság az, hogy a gyerekek fogszakorvosi gondozását már a születés utáni első hetekben meg kell kezdeni!!! (Igaz, ekkor még nem szükséges a kicsit személyesen is elhozni a rendelőbe, elegendő, ha valamelyi szülő a gyermek TAJ-kártyájával ill. egyéb iratával megjelenik, és ezek alapján kiállíjuk a kis páciens törzskartonját, és egyben ellátjuk a megjelent szülőt az első, megelőzést szolgáló tanácsokkal.) Az első személyes találkozás időpontja általában az első tejfogak megjelenését követő időszak.



Kérdése van, esetleg bejelentkezne?

Vegye fel velünk a kapcsolatot most!


  +36 20 329-5437   hollywoodmedical@gmail.com   További elérhetőségek