Szeretnénk felhívni figyelmét arra az egyedülálló lehetőségre, melynek segítségével a fogászati rendelőkben szokásosnál jóval kedvezőbben (kevesebb költséggel, kockázat nélkül) elvégeztetheti fogai és szájürege állapotának felmérését.

Korábban azt tapasztaltuk, hogy sokan azért nem tudták elhatározni magukat, hogy eljöjjenek hozzánk egy alapvizsgálatra, mert attól féltek, ha mégsem nyerjük el a bizalmát, és többet nem akar hozzánk járni, akkor a vizsgálati díj kidobott pénz. (Volt aki ezért maradt még évekig régi fogorvosánál, akiről már akkor sejtette, hogy nem megfelelő ellátásban részesíti, ami később be is igazolódott, de sajnos már csak maradandó egészségkárosodás árán.)

Az újítás lényege, hogy – hazánkban egyedülálló módon – egy új páciensnek az alapvizsgálat összes költsége ugyan megfelel a piaci viszonyok és a költségeink által diktált értéknek, de annak fele un. adatvezetési letétként működik, amit a későbbiekben (akár már rögtön a vizsgálatot követően) visszakérhet, ha mégsem akar a páciensünk maradni. Ez utóbbbi esetben tehát – TAJ kártyával rendelkező pácienst figyelembe véve – mindössze bruttó 6870.- forintba (a szokásos felébe!) kerül az első vizsgálat díja, amely továbbra is tartalmazza az

  • adatrrözítést
  • általános és fogászati kórelőzmény-felvételt
  • számítógépes fogkép-elemzést
  • irány-diagnózis megállapítását
  • fogászati rákszűrést,

melyek eredményéről tájékoztatjuk Önt, sőt – külön kérésre – írásban (részben grafikus formában), hitelesítve is a rendelkezésére bocsátjuk.

A másik, kisebb összeg (4750.- Ft), melyet ilyenkor fizetni kell, az adatvezetési letét, melyet azonban bármikor visszafizetünk, ha adatainak törlését kéri.

Mindkét összeg – a korábbiaknak megfelelően – előre fizetendő (személyes bejelentkezés alkalmával személyesen, illetve telefonos bejelentkezéskor esetleg postai úton. Ez utóbbi esetben azonban ügyelni kell arra, hogy a vizsgálatra megbeszélt időpont előtti munkanapon 17 óráig az összeg beérkezzen hozzánk).


 
 

Kérdése van, esetleg bejelentkezne?

Vegye fel velünk a kapcsolatot most!


  +36 20 329-5437   hollywoodmedical@gmail.com   További elérhetőségek