Tisztelt páciensünk! Köszönjük, hogy minket választott, és az orvostudomány mai állása szerinti legmagasabb szintű ellátást nyújthattunk Önnek.
Mostani kezelése alkalmával Önnél fogeltávolítást végeztünk. A húzás utáni seb a beavatkozást követő első órákban különös kíméletre szorul. Ezalatt lehetőleg ne egyen és ne is igyon, különösen alkohol- és koffeintartalmú italokat; valamint – az alább leírtak miatt – egyáltalán ne öblögessen. A következő egy hét alatt is lehetőleg kímélje a sebet az erősebb behatásoktól, tehát ha lehet, rágjon a másik oldalon. Ez időszak alatt a legfontosabb, hogy a sebben keletkezett véralvadékot nehogy eltávolítsa a helyéről, mert így egy sokkal lassabb és kellemetlenebb sebgyógyulást idézhet elő. Emiatt szigorúan tilos a sebet piszkálni (pl. a nyelvével, amit nem is mindig könnyű megállni), szívogatni; köpködni sem szabad (ugyanis ilyenkor vákuum keletkezik), az öblögetés ilyenkor már nem elkerülhető – márcsak a fogmosások miatt is – de igen körültekintően kell végezni: A szokásostól eltérően az öblítőfolyadékot a szájába véve csak a feje jobbra-balra billegtetésével mozgassa azt meg a szájában, és semmi esetre se zubogtasson (úgy is szoktuk mondani, hogy ha Ön mellett közvetlenül áll valaki, az ne is hallja, hogy öblít). Szintén kerülendő ilyenkor az erőltetett orrfújás. (Ha náthás, ne habozzon használni megszokott orrcseppjét vagy -szpréjét, illetve kérjen orvosunktól, vagy háziorvosától tanácsot, receptet!) A seb esetleges fertőződését elkerülendő javasoljuk, hogy a húzást követő egy-két hétben, naponta 2-szer (lehetőleg fogmosás után) öblögessen az orvos által javasolt szájöblítővel (természetesen az öblögetésre vonatkozó fenti rendszabályok figyelembevételével).
Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a fogeltávolítás tulajdonképpen műtéti beavatkozás, ami után természetes a műtéti utófájdalom, és az enyhe duzzanat, amire ajánlatos felkészülni: jó, ha ilyenkor van kéznél valamilyen fájdalomcsillapító[1], és a duzzadt terület jegelésére[2] alkalmas eszköz. Itt jegyezzük meg, hogy a sebből esetenként előbukkanó szilárd részecskék általában nem fog, hanem csont darabkák, és természetes jelenségnek tekintendők.
Mint minden orvosi beavatkozásnak, így ennek is lehetnek szövődményei. A Hollywood Medicalnál orvosaink szaktudásának magas szinten tartásával, elsőrendű anyagok használatával és az előírások pontos betartásával mindent elkövetünk azért, hogy a szövődmények valószínűségét a legkisebbre csökkentsük. Ennek ellenére teljesen nem zárhatjuk ki azokat. 
Így hogyha erős, fájdalomcsillapítóra sem szűnő fájdalmat; igen nagy duzzadást észlel, vagy az enyhébb tünetek öt-hét nap után is változatlanul fennállnak, valószínűleg szövődményről van szó. Szintén erre utal, ha az arcán kék folt jelenik meg. Különösen gyors beavatkozást igénylő – bár a mai korszerű módszereknek köszönhetően tulajdonképpen nem túlzottan veszélyes és könnyen gyógyítható – szövődmény, ha a húzás helyén, a beavatkozás utáni napokban összeköttetés alakul ki a száj- és orrüreg között. Ennek egyértelmű jelei, ha ivásnál, öblítésnél a szájába vett folyadék az orrában is megjelenik; illetve orrfújásnál a levegő érezhetően szelel a szájában. Ebben az esetben semmiképp ne várjon, és az átjárhatóságot a továbbiakban ne próbálgassa.
A fenti tünetek, illetve bármilyen más, szokatlan, a beavatkozással vélhetőleg összefüggő jelenség észlelése esetén kérjük, haladéktalanul hívja non-stop telefonszámunkat (Budapest, 387-59-29)! Itt rendelési időn kívül üzenetrögzítő működik, tehát a szövődmény bejelentésével olyankor se várjon, ha tudja, hogy éppen nincs rendelés (beleértve természetesen a hétvégéket is) – fejlett kommunikációs rendszerünknek köszönhetően ugyanis kollégánk perceken belül értesítést kap személyhívójára, majd távlehívással meghallgatja üzenetét, és szükség esetén intézkedik. Fontos, hogy nevén kívül adja meg a tünetek rövid leírását, és mindazon telefonszámokat, melyeken a következő 24 órában elérhető. (Az előbbire az intézkedés módjának meghatározásához van szükség, az utóbbira pedig azért, mert az üzenet meghallgatásakor kollégánk nincs az irodában, következésképp nem is látja az Ön adatait.)
Reméljük (és a világszínvonalú ellátásnak köszönhetően joggal), hogy a fenti sorok felesleges óvatoskodásnak bizonyulnak, és legközelebb csak következő megbeszélt kezelési időpontján találkozunk (illetve amennyiben orvosaink úgy ítélték meg állapotát, hogy egyelőre nincs több tennivaló, akkor 3 hónap múlva, a javasolt kontrollvizsgálat alkalmával). Jó egészséget kíván:
 
a Hollywood Medical kollektívája


[1] Általában valamilyen Ön által ismert és megszokott fájdalomcsillapító megfelel a célnak, de ügyeljen arra, hogy a foghúzás után nem ajánlatos szalicil-tartalmú gyógyszert bevennie (pl.: Aspirin, Kalmopyrin stb.), hacsak nem állandó jelleggel kell – valamilyen egyéb betegsége miatt – ilyen szert szednie. (Ez utóbbi esetben viszont erről még lehetőleg a beavatkozás előtt informálnia kell orvosunkat!) Valamint kérésére felírunk önnek olyan fájdalomcsillapítót, melyet orvosaink adott esetben a legmegfelelőbbnek tartanak, s amely szükség esetén akár kombinálható is a másikkal.
 
[2] A jegelésre leginkább megfelelő eszköz a direkt erre a célra kifejlesztett, általában gyógyszertárban vagy a rendelőben kapható jégpárna; de megteszi egy, a hűtőszekrényben lehűtött pl. tejeszacskó is. Fontos azonban, hogy mielőtt használni kezdenénk, töröljük teljesen szárazra, majd borítsuk be egy réteg tiszta és száraz ruhával (zsebkendő), vagy törlőpapírral (papír zsebkendő). Keressük meg ezután bőrünkön a duzzanat középpontját, vastagon kenjük be a bőrt valamilyen jó minőségű bőrápoló-krémmel, majd 10 percre enyhén szorítsuk oda a fenti módon előkészített hidegforrást. A műveletet naponta négyszer ajánlatos elvégezni, míg a duzzanat meg nem szűnik. A fenti kezelési gyakoriságot, és behatási időt nem tanácsos túllépni!




Kérdése van, esetleg bejelentkezne?

Vegye fel velünk a kapcsolatot most!


  +36 20 329-5437   hollywoodmedical@gmail.com   További elérhetőségek